Mit csinál az ornitológus?

Mit csinál az ornitológus?Sokan nem tudják, hogy mivel is foglalkozik az ornitológus, így ezt fogjuk cikkünkben bemutatni.

Az ornitológus görög eredetű szó, madártannal foglalkozó szakembert jelent. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az ornitológus madarakat tanulmányoz. Ezt nem úgy kell érteni, hogy kizárólagosan madarakat figyel meg, hanem a madarak élőhelyét, körülményeit, viselkedését, környezetét is vizsgálhatja.

Ez történhet állami foglalkoztatottságban is, a legtöbben azonban hobbiból csinálják, vagy különböző vállalkozások vagy nonprofit egyesületek számára. A munkavégzés helye lehet a szabadban, de az is lehet, hogy laboratóriumi munkát végeznek, vagy otthon dolgoznak számítógéppel. Láthatjuk tehát, hogy nem csak közvetlenül a madarakat figyelik, hanem a teljes madártant lefedő problémákat oldanak meg.

Természeti feladatokkor használhatnak távcsövet, teleszkópot, hálókat, mérőeszközöket (hossz és súly általában), füzeteket, jelölőket stb. Mindent, amihez az állapotok felméréséhez és dokumentálásához szükség lehet.

Laboratóriumi körülmények között általában a tipikus tesztekhez szükséges eszközöket használják itt is, a mikroszkópoktól a számítógépekig.

Cimke: